A Holnap elébe

A Holnap elébe

20 másodperc története

2025. február 04. - Ashla

Szeretek szerepjátékozni. Éppen kedves lány voltam és reggeliztem egy másik kedves lánnyal, amikor földi szobám ajtajának üvegén kopogtak, visszazökkentve ebbe a pusztulás előtt álló világba.

- Hallottad a híreket? Az USÁ-ban puccs van! - kérdezte/mondta ő, aki bejött, miután mondtam, hogy itt vagyok.
Döbbenten néztem fel borospoharam mellől.
- Mi van?
- Most írta a Laci, hogy az USÁ-ban puccs van.
- Mi van?? Várj, megnézem mi van.

win.jpg

Első lendülettel a 444-et nyitottam meg. Nem azért, mert a leghitelesebb hírforrásnak tartom, hanem csak mert első ránézésre számomra a legáttekinthetőbb.
Ha történik valami tényleg fontos, amiről az állampárt médiája nem szeretne beszélni, a 444-ről majd biztosan azonnal az arcomba fog üvölteni, hogy ők és itt elloptak tőlünk valamit, vagy az, hogy valahol és valamiért lángolnak éppen az utcák, házak, szállodák, gyárak, mert a szabadság ellenségei felgyújtották, lerakétázták/bombázták őket, vagy, hogy Deutsh Tamás nem tud angolul.
Ellenben, ha komolyan-vehetőség és hitelesség alapján választanék, előbb kattintanák a 24.hu-ra, aztán pedig a Telexre.
A helyzet komolyságához méltóan most megtettem ezt is persze. Aztán biztos, ami biztos alapon Magyar Nemzet következett.

Mindenhol volt minden, csak Washington utcáin szabályos rendben vonuló amcsi tankok nem voltak sehol.

- Nem látok semmit, csak a szokásos híreket. Talán úgy értette a puccsot a Laci, hogy Trump háborút indított a józan ész ellen, - mondtam. - Vagy csak olvasott valamit a számtalan álhíroldal egyikén.

Az első ösztönös reakcióm hiába a kételkedés volt és a kapott információ ellenőrzésének vágya, de addig  ameddig nem töltődtek be az éppen aktuális hírek és nem tudtam átfutni őket, szó szerint hideg borzongás futott át a testemen, és valóban el tudtam képzelni, hogy talán tényleg máris elkezdődhetett, vagy elkezdődött a vége az egésznek, és végül éppen azok fogják a totális káoszba vezetni a világot, vagy minimum ők provokálják ki az abba fulladását, akik azt ígérték, hogy majd elhozzák a rendet. 

Jó, mondjuk ilyen is történt már sokszor az ókor kezdete óta. Akik az állam határain belüli rendről, valamint az erős államról szónokolnak és fantáziálnak, elég hamar el szoktak jutni a szomszédos, vagy akár a saját népük ellen vívott háborúk igazságosságának megideologizálásáigMagyarra visszafordítva, aki csak a saját érdekeit néző, erős nemzetállamok világáról és Európájáról beszél, voltaképpen semmi mást nem csinál csak a permanens háborúk korát sírja vissza, amelynek egy félperifériás törpeállam, mint Magyarország csak a vesztese lehet. Pontosan úgy, ahogyan eddig is mindig volt.  

 

A mi mindennapi disztópiánk

Erős héten van túl a világ most, hogy az amerikai társadalom újra rászabadította Donald Trumpot.
Ahogyan az előre várható volt, nem lett béke Ukrajnában, pedig már bőven letelt a beiktatástól számított huszonnégy óra, cserébe a fasiszta bohóc egy hét alatt kilépett a párizsi klímaegyezményből, a WHO-ból, bejelentette, hogy átnevezi Amerikai-öböllé a Mexikói-öblöt, kegyelmet adott a Kapitólium ostromában résztvevőknek, majd végül rendeletileg az Egyesült Államok egész lakosságát nővé nyilvánította.

Elmondható tehát már csak elnöksége első hete alapján is, hogy tragikomikus lesz a 2029-ig tartó időszak.
Egy elnöki ciklus négy éve történelmi léptékben mérve rövid, ahhoz azonban elég hosszú, hogy háborúkat lehessen kirobbantani és befejezni alatta.
Az igazi kérdés persze az, hogy kinézzük-e Donald Trumpból, hogy valóban hadat üzen Dániának, Panamának és Kanadának is, vagy legalább az egyiknek a három állam közül, szétveri a NATO-t, Ukrajnát pedig Oroszország karjainak fojtó szorításába löki?

A kérdés talán komolynak sem tűnik, vagy pusztán gondolatkísérletnek és/vagy a szokásos balos hisztinek és hergelésnek, ki-ki melyik oldalról nézi éppen, pedig komolyabb nem is lehetne. Ugyan miért is ne történhetne meg, hogy Donald Trump ezúttal nem csak trollkodik, hanem valóban háború(ka)t indít, és négy év alatt felforgatja az általunk ismert világot? Mert nem láttunk még olyat a történelem folyamán, vagy akár csak az elmúlt néhány évben, hogy egy erősebb állam egy gyengébbre támad? Vagy, mert nem lenne racionális lépés? És? Mit és mióta számít bármit is a racionalitás egy teljesen irracionális világban?

*

Február 24.-én lesz éppen három éve, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, holott igen élénk emlék, hogy még egy nappal a háború kitörése előtt, talán az amerikai és az ukrán legfelsőbb vezetést leszámítva nem számított rá komolyan senki, hogy az oroszok tényleg támadni fognak, ezért is érte akkora sokk akkor a világot, amekkora érte.
„Oroszország nem fogja megtámadni Ukrajnát, ezt egy hülye is tudja.” - csak, hogy az azóta már klasszikussá vált, Sajtóklubban elhangzott mondatot idézzem. 
Bayer Zsolt számtalan alkalommal mondott már ennél sokkal nagyobb baromságokat is élete folyamán, de jelen esetben mentségére szóljon, hogy nála jóval nagyobb elmék, elemzők, külpolitikai szakértők és fél életüket szláv nyelvterületen töltött tudósítók egész serege egy emberként tévedett ebben, a világ nyilvánossága pedig 2022 február 23.-án este tényleg egyáltalán nem számított arra, hogy már csak órák kérdése és megindul az orosz invázió.
Nyugaton annak ellenére is szilárdan tartotta magát az a nézet, hogy nem lesz háború, hogy Krím annektálását szinte szó nélkül nyelte le a és vette tudomásul a világ 2014-ben.
Körülbelül 100/100 szakértő állította tehát egybehangzóan, hogy Putyin csak fenyeget, blöfföl, mert jobb tárgyalási pozíciókat akar kiharcolni magának, (ugyanezt mondják amúgy most Trumpra is, jó eséllyel ugyanazok a szakértők) de sose fogja megtámadni az ukránokat, - a végeredményt ismerjük, a háború pedig azóta is tart.

Az egyik kedvenc érv volt a számtalan közül ekkoriban éppen, hogy a nyílt, orosz katonai agresszió nem lenne racionális lépés, mert Oroszország még egy győztes háborúval is többet veszíthetne, mint amennyit végül nyerni fog, ha nyer, közben pedig éppen arról feledkeztek el, hogy már távolról sem a racionalitás korát éljük, hanem a legsötétebb disztópiáét, úgy, hogy észre sem vesszük, illetve, ha igen, akkor nem foglalkozunk vele, nem teszünk ellene semmit, és éppen ezért olyan sötét a mi mindennapi disztópiánk.
Nem kell lehangolóbb és reménytelenebb világ egy olyannál, ahol a civilizáció ezerrel rohan saját összeomlása felé, egy bolygónyi ember pedig úgy tesz eközben, mint, aki nem tud erről, csak éli mindennapi életét tovább, mintha nem létezne klímakatasztrófa.
Mára Fukuyama professzor fantáziája a történelem végéről és a liberális demokráciának, mint rendszernek végső diadaláról körülbelül körülbelül ugyanaz a kategória, mint a Malleus maleficarum, pedig még alig harmincöt év telt csak el a keleti blokk összeomlása óta.
A történelemnek persze vége lehet, éppen csak egy kicsit máshogy, mint azt Fukuyama képzelte akkor, amikor még a Wind of Change és a Go West volt a sláger, Kelet-Európa társadalmai pedig halál komolyan a nyugati életszínvonalhoz való felzárkózásról fantáziáltak.   

*

A világ annak idején nagy felhajtást csapott Orwell 1984-e körül, ami nem csoda, mivel jól megírt és szuggesztív rémlátomás volt a múlt század negyvenes éveinek végén a jövőről. A könyv mai napig tartó népszerűségének és kultuszának talán az lehet az egyik oka, hogy a kollektív tudatalatti mélyén az emberiség mindig is érezte a vesztét, ezért ösztönösen vonzódott az apokalipszis gondolatához, valamint a sötétebbnél sötétebb jövőképekhez, nem csak a tündéri fényekkel ragyogó utópiákhoz.
(Lényegében a kereszténység maga sem több egy világvégét váró vallásnál, amelynek őszinte követői egyenesen kívánatosnak tartják és nap mint nap várják Krisztus második eljövetelét, ez által pedig az emberi civilizáció végét, az utolsó ítéletet, magyarul tehát magát az apokalipszist, amely véget vet az emberiség pályafutásának a Földön.)
Az Orwellnek halála után világhírnevet hozó könyv mindezek mellett persze még azért is népszerű lehetett, mert a hidegháború éveiben az ún. „szabad világban” könnyű és kézenfekvő volt úgy értelmezni, mint a Szovjetunió bírálatát, hiába is volt végletekig leegyszerűsített ez az értelmezés.

c373aac7e44bd24ac256c43500b4a87d.jpgOrwell könyve ellenben minden zsenialitása ellenére még nem számolt az emberiségnek, mint fajnak a kollektív kihalásával, vagy legalábbis a mostani civilizációnk teljes összeomlásával, és az ókor előtti világba való kényszerű visszazuhanással. A mi mindennapi disztópiánk nem azért rettenetes és elviselhetetlen, mert a Nagy Testvér szemmel tart, meg mert az állam elvisz, megkínoz és megsemmisít, hanem, mert úgy tűnik, hogy az emberiség beletörődött a sorsába; azon vagy nem képes, vagy nem is akar változtatni. Az atomizált társadalom vagy tehetetlenül nézi, ahogy minden egyes évvel közelebb kerül a végső összeomláshoz, vagy struccként dugva fejét a homokba nem is akarja látni a sarkon éppen beforduló halált. 

És hát, kicsit visszatérve Trumpra, kell-e disztópikusabb, vagy irracionálisabb annál, mint amikor a világ vezető hatalmának elnöke a klímaválság kellős közepén jelenti ki, hogy hülyék lennénk, ha nem égetnénk el minden olajunkat, amink van? Innen nézve pedig szinte teljesen mellékes, hogy elkezd-e a közeljövőben olyan háborúkat, amelyek egy-két évtizeddel korábban még csak szatíraírók élénk fantáziájában törhettek volna ki.

Biztosan persze nem lehet állítani, hogy Donald Trump valóban háborút akar és fog is kirobbantani, már csak azért sem, mert az emberi pszichébe mélyen beleivódott, abszurdumtól való irtózás és a racionalitás iránti vágy minden erejével tiltakozik ez ellen.
A világ(politiká)ban végbemenő folyamatok ellenben ebbe az irányba mutatnak, és most sokkal több esély van mondjuk egy elsőre inkább viccnek hangzó Dániának küldött amerikai hadüzenetnek és Grönland megszállásának, mint akár Trump első ciklusa alatt lehetett volna.

*

Arthur Koestlernek van egy zseniális esszéje, A jógi és a komisszár, ami 1942-ben jelent meg először, (magyarul az ugyanezen címen kiadott esszégyűjteményben olvasható, szerencsére már online is elérhetően) amelyben többek között arról is ír, hogy a történelemben és a társadalom (pszichés) működésében egyfajta ingamozgás fedezhető fel:

A weimari köztársaság válságos éveiben - akkor, amikor a kommunista, illetve fasiszta forradalom lehetősége egyformán fennállt, amikor bizonyosan csak azt lehetett tudni, hogy az önmagát túlélt rendszer nem tartható tovább - egy bizonyos Ernst Juenger megalkotta „a tömegek antikapitalista nosztalgiája” kifejezést. Ebben a közelebbről meg nem határozott, de erőteljes vágyódásban nagyon különböző hajlamú emberek osztoztak. A keresett közös nevező talán az „antimaterialista nosztalgia” kifejezéssel írható le legjobban. Ez az érzés allergiás a 19. században uralkodó racionalizmusra, a felszínes optimizmusra, a kíméletlen logikára, az arrogáns önbizalomra, valamint az említett század prométheuszi gondolkodásmódjára. Vonzódik viszont a miszticizmushoz, romantikához, az irracionális etikai értékekhez és a középkori homályhoz. Röviden, közeledik mindahhoz, amitől a legutóbbi infravörös tartomány felé történő elmozdulás történt. A jelek szerint ezek a mozgások ingaszerűek. Az inga lengése a racionálistól a romantikus időszakok felé és vissza nem mond ellent annak az elképzelésnek, amely szerint a történelemben egy alapvető dialektikus mozgás figyelhető meg. Olyan ez, mint egy tengerbe ömlő folyón az apály és a dagály keltette hullámok. A történelem marxista értelmezésének egyik végzetes hibája, hogy csak a folyó folyását vizsgálta, a hullámokat nem. A nácizmus tömegpszichológiai vonatkozásait nem lehet marxista fogalmakkal, a folyó folyásával leírni; az árapályhullámok szolgálhatnak csak magyarázatul. Másrészt az inga egymagában nem igazít el bennünket a történelemben. Előbb ismernünk kell a folyót, s csak utána beszélhetünk a hullámokról. Talán nem túl kockázatos feltételezés, hogy a pszichológiai színkép ingamozgásai hasonlatosak az egyén életében az ébrenlét és az alvás szakaszainak ritmikus váltakozásához. A tömegpszichológia irracionális vagy másképpen romantikus szakaszai az álom és álmodozás szakaszai. Az álmok azonban nem szükségszerűen békések; többnyire rémálmokról van szó. A tudatalattiba való időszakos alászállások nélkül azonban a következő éber prométheuszi vagy komisszár-időszak éltető nedvei nem kerülnének a felszínre. Talán minden középkori jegyeket felmutató szakasz után jön egy reneszánsz szakasz, s a faj fejlődésében ezek jógi-éjszakákként és komisszár-nappalokként jelentkeznek. S talán ez a mi mai civilizációnk nem is haldoklik, csak álmos.

És hát miért is ne élnénk most éppen az inga visszalengésének azt az időszakát, amikor az eddig békés és racionális nyugati világ, néhány évtized után visszatér újra a totális őrület korszakába?

A második világháború végétől nagyjából mostanáig a józan ész uralta a nyugati világ politikáját és az új háborútól való iszony. Hamarosan azonban végleg kihal az a (politikusi) generáció, amely, ha a háborúra magára már nem is, de legalább annak közvetlen következményeire még emlékezhet.

A józan ész uralma alatt természetesen nem a nyugaton a hidegháború alatt virágzó, ereje teljében lévő kapitalizmust értem, mivel nem képzelhető el embertelenebb és irracionálisabb rendszer magánál a kapitalizmusnál, ami az örök és fenntarthatatlan növekedés oltárán végül valamennyiünk életterét áldozza fel, amit Földnek nevezünk.
Noha kommunizmus nem létezett soha, - hacsak Mahno Ukrajnáját és a spanyol polgárháború Katalóniáját, esetleg elszigetelt kommuaákat, vagy Izrael kibucait nem fogadjuk el valamiféle csírájában létező, kezdeti kommunizmusnak, - elég nyilvánvaló, hogy a tőkének miért érdeke még mindig a szovjetorosz mintára létrejött szörnyállamokat és rendszereket a megvalósult kommunizmusként emlegetni, és a kommunizmus meg a totalitárius rendszerek áldozatairól beszélni, miközben a kapitalizmus már jóval a totalitárius diktatúrák kialakulása előtt is tömeggyilkos és embertelen volt, ahogyan még most is az, a legtöbb diktatúra bukása után.
Az ún. fasiszta, náci és „kommunista” rendszerek nem többek a kapitalizmus különböző megnyilvánulásainál.
A szélsőjobboldal és a tőke szoros és évszázados szövetsége nyilvánvaló, a keleti blokkban pedig nem a társadalom vette birtokba a termelőeszközöket, hanem az állam, a pártvezetés pedig nem eltörölte a burzsoáziát, hanem csak a helyére ült, hogy a proletáriátus új kizsákmányolójává, és az új rendszer haszonélvezőjévé váljon.
Onnantól kezdve, hogy a marxizmust marxizmus-leninizmusra cserélték, - és ez 1917 után igen hamar megtörtént, - megszületett az államkapitalizmus, amit a kapitalizmus hívei perverz kéjjel a mai napig létező szocializmusnak, vagy pedig egyenesen kommunizmusnak neveznek. 

Józan ész alatt ezúttal tehát nem egy a mostaninál élhetőbb, emberibb és igazságosabb rendszert értek, pusztán a nemzetállamoknak azt a jól felfogott érdekét, hogy legalább egy szövetségi rendszeren, valamint a fejlett világban, a nyugati kultúra határain belül ne essenek egymás torkának.
A Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti nyílt katonai konfliktus amúgy is egyenlő lett volna a harmadik világháborúval, így a perifériákon vívták csak egymással proxyháborúikat. 

197439604_1063471927518624_1651653185491940841_n.jpg

Léteztek ugyan továbbra is kisebb jelentőségű, helyi konfliktusok, 1956-hoz hasonló, gyorsan levert népfelkelések, volt egy 1968, valamint az IRA, ETA, RAF és Vörös Brigádok féle félkatonai szervezetek, amelyek, - bár végül mind letették a fegyvert, - néha sikerrel tudták felvenni a harcot az általuk elnyomókként definiáltakkal szemben, az, hogy egy nem a harmadik világban létező állam hadat üzenjen, és gyakorlatilag totális háborút indítson egy másik, szintén nem harmadik világban létező ország ellen, a második világháború után több mint két emberöltőn keresztül teljességgel elképzelhetetlennek látszott.

A délszláv háború volt, ami elsőként mondta fel azt a közmegegyezést, hogy mostantól mi itt a nyugaton/fejlett világban mind örökké békében fogunk egymással élni, konfliktusainkat pedig a zöld asztalnál intézzük el, tárgyalások útján, nem pedig fegyverekkel. 1945 óta először Vukovárnál fordult elő Európában, 1991 júniusában, hogy egy várost, és a környékén lévő falvakat, annak civil lakosaival együtt, egy európai hadsereg nehéztüzérséggel lőjön, a nyugati világ pedig hosszú évekig figyelte teljesen tehetetlenül az etnikai tisztogatásokat és a lágereket a szétesett Jugoszlávia területén. A fejlett világon kívüli háborúk és népirtások borzalmai ugyan szerves részei maradtak a világtörténelemnek 1945 és 1991 után is, - még talán tíz év sem telt el azóta, hogy láthattuk például azt a romhalmazt, ami Aleppóból maradt, - mégis az orosz invázió kezdetén még a fél világ nézte döbbent megrökönyödéssel a szétrakétázott és bombázott ukrán lakótelepeket, hogy aztán napjainkra az Ukrajnában zajló háború eseményei meg sem nyitott hírekké váljanak a hírportálokon. 
1200x675_cmsv2_88181053-304f-5a4c-a3d8-dfb6c96c18ae-8517146.webp

Elliot Aaronson számtalan kiadást megért könyvében, A társas lény-ben, -  ami alighanem a mai napig az egyik első kötelező olvasmány, amit egy szociálpszichológia szakon a hallgatók kezébe adnak, - jó eséllyel helyesen tapintott rá arra a problémára Az emberi agresszió című fejezet legelején, hogy mint annyi minden más, az erőszak is megszokható;

Sok évvel ezelőtt egy alkalommal Walter Croknite hírműsorát néztem a televízióban. A dél-kelet ázsiai háború tetőpontja volt ez az időszak. A műsorvezető beszámolt arról, hogy az amerikai repülőgépek napalmbombát dobtak egy dél-vietnémi falura, amelyről azt gondolták, hogy a partizánok egyik megerősített állása. Legidősebb fiam, aki akkoriban tíz éves lehetett, azt kérdezte: „mondd papa, mi az a napalm?”
„Hát - mondtam szórakozottan, - úgy tudom valami vegyszer, ami tapad és éget, ha rákerül a bőrre, nem lehet eltávolítani, és elég csúnyán összeég tőle az ember.” Ennyit válaszoltam, aztán néztem tovább a híradót.
Néhány perccel később véletlenül a fiamra sandítottam, és egyszer csak azt láttam, hogy könnyek folynak le az arcán. Kezdtem rosszul érezni magam, és riadtan kérdeztem magamtól: mi történt velem? Hát én magam is olyan brutálissá váltam, hogy egy ilyen kérdésre, ilyen tényszerű választ tudok adni, - mintha csak azt kérdezte volna a gyerek, hogyan játszák a baseballt, vagy mitől nő a falevél? Hát annyira hozzászoktam az emberi brutalitáshoz, hogy már akkor is közömbös tudok maradni, ha a saját szememmel látom?

*

Elfogultságomat nem tagadva ki merem jelenteni, hogy már az is a Koestler inga normalitásból őrületbe való visszalengésének az egyik bizonyítéka, vagy minimum a jele, hogy az amerikaiak másodszor is képesek voltak elnökké választani Donald Trumpot, konkrétan azt a Donald Trumpot, aki a Biden ellen elvesztett választás után vereségét nem ismerve el sikertelen és komédiába illő puccsot szervezett a törvényesen megválasztott amerikai elnök ellen, annak a játéknak a szabályait rúgva fel, amelyben korábban ő maga is részt vett, addig ameddig nem ő lett éppen a vesztes.

Nem tagadva el a demokraták felelősségét abban, hogy megtörténhetett Trump visszatérése, jelen állás szerint Egyesült Államok előtt saját belső feszültségeinek levezetésére két út állhat, bár az első megjósolásához nem kell túl nagy tehetség; ha nem is négy éven belül, de újabb háborúba fog kezdeni a határain kívül. A másik út természetesen a polgárháború, amit önmagával fog megvívni.

qs.jpg

Nem biztos, hogy Dánia, Panama, vagy Kanada lesznek a feltámadó amerikai imperializmus első áldozatai, mindenesetre amellett, hogy a túltolt sovinizmus egy idő után általában szükségszerűen vezet a háborúba, sokkal nagyobb is rá az esély most, hogy a világ legnagyobb katonai hatalmát egy nárcisztikus pszichopata irányítja, oldalán egy másikkal, Elon Muskkal.

Grönland, Kanada és Panama ráadásul egyaránt könnyű célpontok, egészen biztos, hogy egyikből sem lesz Amerika új Vietnámja, vagy Afganisztánja. 

Nézzük sorban; Grönland, mióta Ausztrália kontinensé lett nyilvánítva, hivatalosan a Föld legnagyobb szigete, ásványkincsekben gazdag, mégsem lakja még hatvanezer ember sem, hadserege nincs.
Ezen kívül érdemes róla tudni, hogy a Dán Királyság külbirtoka, széles körű autonómiával, kormánnyal, saját címerrel, zászlóval és nemzeti himnusszal, valamint azzal a Dániától kapott joggal, hogy bármikor kiírhat népszavazást saját függetlenségéről, de ezzel a jogával eddig még eszébe sem jutott élni a főleg inuitokból álló grönlandi népnek.

coat_of_arms_of_greenland_svg.webp
A szigetország lényegében egy hatalmas területű törpeállam, amely nem csak stratégiai okok miatt lenne fontos az Egyesült Államoknak, hanem mert, ahogyan Barotányi Zoltán a Magyar Narancsban írja a Miért kell Trumpnak Grönland? című cikkben; „jelentős, részben már mostanában is kitermelhető, részben a közeli jövőben várhatóan mind könnyebben elérhető ásványi nyersanyagkészletekkel rendelkezik. Ezek közül a drágakőnek számító rubin bányászata lendült fel az elmúlt években, ebből a szempontból az ország máris nagyhatalomnak számít. De akad a sziget környékén kőolaj, földgáz – leginkább a szigetet körülvevő tengerek sokszor viszonylag sekély aljzata alatt. És nem kis mennyiségekről beszélünk: egyes becslések szerint a világ feltáratlan kőolajkincsének 13 százaléka, míg az eddig teljesen fel nem térképezett globális földgáztartalékok 30 százaléka rejtőzhet Grönlandnál. De találni (egyelőre inkább a vastag jégtakaró alatt) ritkaföldfémeket és más értékes, hol tiszta, elemi formájú, hol ércként kitermelhető ásványi anyagokat: akad itt feldolgozandó urán, volfrám, nikkel, vas, réz, titán, molibdén, nióbium, tantál, alumínium (bauxit) és kőszén – de bányászhatnak platinát, aranyat, gyémántot is.”
Miért is törődne hát bele az, aki tényleg hódítani akar, és nagy betűkkel írni be saját nevét a történelemkönyvekbe, hogy egy ennyire gazdag és fontos terület, egy olyan jelentéktelen, kis európai országhoz tartozzon, mint amilyen Dánia, vagy független legyen, ha esetleg autonómiáját egyszer mégis inkább a teljes önrendelkezésre cserélné?
Egyáltalán nem lehetetlen elképzelni, hogy kis katonai, vagy gazdasági nyomásgyakorlással kikényszerítő egy esetleges népszavazás a szigeten a Dániától való elszakadásról, onnantól pedig egyenes út vezet az amerikai protektorátusig, vagy addig, hogy Grönlandot felvegyék az Egyesült Államok tagállamai közé, hiába is lenne utóbbi meglehetősen vicces az amerikai választási rendszer sajátosságai miatt.

Aztán itt van Kanada, ami amúgy a maga módján szintén meglehetősen bizarr egy képződmény, imperialista szemüvegen keresztül szemlélve mindenképpen; Oroszország után a világ második legnagyobb területű országa, kevesebb mint negyven millió lakossal, amelynek majd tíz százaléka így is Ottawában és Torontóban él. A népsűrűség kemény négy fő per négyzetkilométer, az ország legnagyobb része pedig teljesen lakatlan, létét igazából semmi sem indokolja az Egyesült Államok északi határa felett, hacsak nem az, hogy Grönlanddal ellentétben nem lenne könnyű csak úgy lenyelni ötvenegyedik tagállamként, mert a kanadai identitás erős, a kanadaiak többsége pedig jó eséllyel nem szeretne az Amerikai Egyesült Államok polgára lenni, főleg nem addig ameddig az elnököt Donald Trumpnak hívják. Valahogyan mégis elég nehéz elképzelni nem csak azt, hogy Kanada hadserege komoly ellenfele lehetne az Egyesült Államoknak, de azt is, hogy létezne jelentős számú, az amerikai megszállók ellen szabadságharcot vívó, hős kanadai gerilla.

Végül itt van Panama, amire nyilván a csatorna miatt van szüksége Trumpnak, mert évente nagyjából 270 milliárd dollárnyi rakomány halad rajta át.
Elég biztosan kijelenthető, hogy az apró, közép-amerikai ország elfoglalása szintén nem lenne túl nagy kihívás a US Armynak, ami 1989-ben egyszer már amúgy is megszállta, és néhány napos háború után el is érte az akkori diktátor, valamint a kormány bukását. 1994 óta hadserege sincs, a wikipédia tanúsága szerint, „1990 februárjában, pár hónappal az Amerikai Egyesült Államok panamai katonai inváziója után leszerelték Panama fegyveres erőit. Később 1994-ben egy alkotmánymódosítás során, teljesen eltörölték a katonaságot, ezen felül az alkotmány megtiltja bármilyen nemű fegyveres erő felállítását. Panama védelmét egy speciális rendőri alakulat látja el, ezenkívül nemzetőrséggel és haditengerészettel is rendelkezik.”
A Panamai Köztársaság dél és közép-amerikai mércével mérve amúgy a térség gazdaságilag egyik legfejlettebb állama, bár ezt a képet némiképpen árnyalja, hogy minden gazdasági fejlettség és a Panama csatorna ellenére is a lakosság ötöde él a szegénységi küszöb alatt.

Egyelőre ezért a három országért jelentkezett be Trump, hogy szívesen vinné őket, de hát jó eséllyel nagyon hosszú négy év elé nézünk, ha az ő elnökségéből egyetlen hét is képes volt annyira tömény lenni, mint amennyire az elsőnek sikerült. Mindehhez vegyük hozzá azt is, hogy bár Putyin a maga által indított háborúval sokat tett azért, hogy az inga tovább lengjen a szél felé, az ő logikája legalább hideg és következetes, Oroszország pedig erős kézben van tartva általa. Vele ellentétben Donald Trump kiszámíthatatlan, mint egy hisztis és elkényeztetett gyerek, éppen úgy, ahogyan tulajdonképpen a kaotikus, ezer ellentéttel szabdalt Egyesült Államok is az. 

Az USA jelenlegi formájában, ráadásképpen Donald Trump elnökségével súlyosbítva nem csak köz, hanem önveszélyes is, egy nagy rakás feloldhatatlan ellentét és anakronizmus, ami önmagát modern demokráciának álcázza. Persze-persze, katonailag és gazdaságilag potens világhatalom, ugyanakkor mind választási, mind kormányzati rendszere három évszázaddal ezelőtti örökség, amit súlyos teherként cipel, így pedig a jelen problémáit képtelen megoldani, ezen pedig nyilván nem fog segíteni annak a Donald Trumpnak az elnöksége sem, aki egyszer már megkísérelt egy puccsot, hogy megtarthassa a hatalmát, amit amúgy demokratikus választáson veszített el, és akinek retorikája és egész politikája csak tovább mélyítette és súlyosbította az amúgy is robbanással fenyegető ellentéteket. Tőle bármikor kitelik, hogy akár akaratán kívül is mond, vagy tesz valamit, amivel országos méretű zavargásokká robbant ki egyetlen apró szikrát, mivel pedig egy olyan országról beszélünk, ami arra is képtelen évtizedek óta, hogy iskolai lövöldözések sorozata után legalább a fegyvertartás feltételein szigorítson, nem kell különösebb fantázia ahhoz, hogy lássuk, hogy hasonló zavargások mekkora káosszal, és mennyi áldozattal is járhatnak majd, ha meg fognak történni. 

Mindent egybevetve, az Amerikai Egyesült Államok pontosan olyan napjainkban, mint a Római Köztársaság volt az időszámításunk előtti első században, - az összeomlása előtt.

Egy katonai nagyhatalom, amely az ismert világot bár maga alá gyűrte, saját magán mégsem képes uralkodni. Számtalan belső ellentét feszíti, társadalmi, gazdasági és etnikai, nem csak az elit szakadt ketté, hanem a társadalom lelke is, így pedig szinte a görög tragédiák sorszerűségével száguld a rá váró robbanás felé, ha pedig az végül bekövetkezik, csak reménykedni lehet abban, hogy a második amerikai polgárháború után eljövendő császár nem egy Trumphoz hasonló figura lesz majd, hanem inkább egy Alexandria Ocasio-Cortez.

aoc_nyc_dsa_socialism_will_win.jpg105561266_3020497208040943_747337262412552851_n.jpgAnnyiból sajnos irreális mindez a remény, hogy az Alexandria Ocasio-Cortezek ritkán robbantanak ki és nyernek meg polgárháborúkat, zsarnokká pedig még ritkábban válnak. De, ha valamiben egyáltalán még lehet reménykedni a mostani helyzetben az éppen az, hogy az emberek végső soron bele fognak majd fásulni a gyűlölet, a káosz, a háborúk és az őrület korába, mindezek tombolása után pedig, akárha egy rémálomból ébrednének, vissza fognak vágyni abba a korba és világba, amelyben a Donald Trump féle szélhámos milliárdosok a közelébe nem kerülhettek volna az ovális irodának.
Talán persze végtelen naivitás éppen most (szélső)baloldali fordulatot várni az Egyesült Államokban, az viszont teljesen biztos, hogy egy élhetőbb világba semmiképpen sem a birodalmi gondolatok feltámadásán, rasszizmuson, deportálásokon, háborúkon és úgy egyébként az erő kultuszán keresztül vezet az út, ahogyan az is, hogyha maradt még egy kis minimális remény a velünk élő disztópia elpusztítására, akkor előbb fogják egykori pincérnők megmenteni a világot, mint azok, akik eleve az uralkodó osztályba születtek bele, saját önös érdekeiket pedig egész életükben a társadalom érdekei, és az emberiség közös jövője elé helyezték. 

Seregestől senkik jönnek

 

Nagy baj van Nerniában, és majd másfél évtized fidesz dominancia után elég szórakoztató tud lenni, ahogyan a sokáig félelmetesnek, szinte már mindenhatónak érzékelt és képzelt propagandagépezet vergődését látjuk.
Minden mélyebb elemzés helyett, hogy miért is van ez így, nincs is szükség két szónál többre, ha az okokat keressük, ez a két szó pedig természetesen a Magyar és a Péter.
Most, hogy van egy nem összegyurcsányozható, baloldalisággal aligha vádolható potens és energikus kihívója a rendszernek, az egész NER veszett csivavaként hörög, miközben erőt próbálva meg demonstrálni, hibát hibára halmoz, éppen csak gátlástalansága a régi.

csicskak.jpg

Talán az egyik legfontosabb ok, amiért a szokásos erődemonstráció és a régi módszerek nem, vagy sokkal kevésbé működnek, mint eddig bármikor, hogy az emberi elme ösztönösen tiltakozik az ellentmondások ellen, márpedig a kegyelmi botrány kirobbanása óta már azok számára is szembetűnőek az egész rendszert belülről szétfeszítő ellentmondások, akik évtizedeken keresztül távol tartották magukat a közélettől és a napi politikától.

Egyre nyilvánvalóbb, hogy mindaz, amit a mostanra pártállammá próbálni vágyó állampárt hirdet magáról, nem nagyon van kapcsolatban mindennapi valóságérzékelésünkkel, a „legalább kormányozni tudnak” narratíva pedig megcsúszik akkor, ha a bezárt postahivatalokkal és az állam által működtetett közszolgáltatások állapotával szembesülünk, vagy csak lemegyünk a boltba.

De ellentmondásnak kezdetnek itt van már az a nem elhanyagolható apróság is, hogy mára az ország többsége számára teljesen egyértelmű, hogy a magát fiatal demokraták szövetségének nevező párt, sem nem fiatal, sem nem demokrata, és szövetségnek is maximum olyan értelemben szövetség, amennyiben bármilyen bűnszervezetet annak tekinthetünk.
Az állampártnak, bár nevében még egy öregember konok makacsságával őrzi a fiatal szót, éppen a negyven év alattiak körében legalacsonyabb a támogatottsága, harminc alatt pedig szinte már mérhetetlen, ráadásul a „fiatal demokraták” népszerűsége csak a hatvanöt év felettiek között megy fel kicsivel ötven százalék fölé. Jellemzően ők azok az emberek, akik tényleg elhitték 2022-ben, hogy MZP az ukrán frontra fogja majd küldeni az unokáikat golyófogónak, ha a választásokat megnyeri.

Nem csak ezért van persze bajban a NER, meg mert az elmúlt másfél évtizedben elszokott a valódi kihívástól és politikai versenytől, hanem, mert hiába érkezett Magyar Péter is a fidesz soraiból, már rénézésre is ordító a különbség közte és Orbán Viktor között.
Mintha mind a ketten élő illusztrációi lennének annak a történelmi alapelvnek, amit Magyar Péter gyakran emleget beszédeiben, hogy a tavaszt, a változást és a fiatalságot nem lehet megállítani. Magyarul az új, a fiatal, végül mindig le fogja győzni a régit és az öreget, őket kettőjüket elnézve pedig tényleg mintha a tél és a tavasz néznének egymással farkasszemet, egy felpuffadt, szanaszét hízott és öreg Néró, aki nem érti, hogy miért kíváncsiak egyre kevesebben zseniális verseire, és egy éppen első konzulságára készülő, még jóképű és energikus, fiatal Julius Caesar.

mpov.webp

A testszégyenyítés és a dehumanizálás régi, szép fideszes hagyományok, elég csak felidézni valamely kedves emlékű Bayer Zsolt publicisztikánkat, mégis nemtelen lenne kissé válaszképpen azon élcelődni, hogy miközben Magyar Péter bármelyik menő divatlap címlapján is vígan pózolhatna, addig Orbán Viktor mostanában úgy néz ki, mint egy disznó, akinek valaki parókát nyomott a fejébe, kivéve persze akkor, amikor éppen leveli békának öltözik, vagy varangynak.

hirtvskep.jpg

Annyiból mindenesetre semmiképpen sem igazságtalan a felvetés, hogy nyilván nem családja, vagy a párttársai vették rá erőszakkal arra a vezért, hogy akkorára hízzon, amekkorára végül hízott, egyszerűen csak saját mohósága vezette el idáig, és hát mennyi önmérsékletet lehet várni a politikában, vagy bármi másban olyan embertől, akinek láthatóan akkor sincsen önuralma, ha saját, egyetlen testéről van szó?
Pontosan két héttel ezelőtt jelent meg egy „Orbán Viktor nekiállt a rendrakásnak” című rövidebb elemzés a Telexen, amelyben többek közt szó esik arról is, hogy egy politikus imázsának a kinézete is fontos és elidegeníthetetlen része.

„Talán blődségnek tűnhet a miniszterelnök kinézetét elemezni, azonban egy politikus imázsának nagyon is fontos része a megjelenés. És egyáltalán nem biztos, hogy a 61 éves Orbán ezen a téren előnyben van Magyar Péterrel szemben, aki mégiscsak majdnem húsz évvel fiatalabb nála.” - írja a szerző, Mizsur András.
„Tusványosi beszédében Orbán a "liberális, slim fit szerkós, latte-avokádós, mindenmentes, öntetszelgő" politikusokon gúnyolódott, de ettől még sok szavazónak igenis vonzóbb választás lehet a fiatalosabb és dinamikusabb benyomást keltő Magyar Péter, mint ő, aki több mint harminc éve van a politikában. A Tisza Párt vezetője rá is játszik erre, rendszeresen posztol magáról sportolás közben, az egészséges étkezés fontosságáról ír. Ezzel is próbálja szembeállítani magát a kolbászozó-pálinkázó Orbánnal, és azt a képet erősíteni, hogy ő más, mint a miniszterelnök.”

11-oz-coffee-mug-mockup-with-a-color-customizable-background-31890_5_1.webp

Van tehát egy új kihívó, aki az elkényelmesedett és megfáradt rendszerrel szemben fáradhatatlannak tűnik, ha kell az Európa Parlamentből repül haza, hogy feltűnjön az ország legkülönbözőbb pontjain, vagy kórházak és gyermekotthonok állapotát ellenőrizni, vagy nagy tömegek előtt mondani beszédet, hogy aztán este tizenegy után még órás interjút adjon, vagy éppen a discordon beszélgessen élőben saját választóival. Valaki, aki jobboldali létére a legszebb baloldali hagyományokat felelevenítve alulról felfelé építi a pártját, és, aki baloldali, jobboldali és liberális szavazót egyszerre képes megszólítani, egészen egyszerűen azzal, hogy ugyanúgy épít be beszédeibe és a prograjmába szociális, konzervatív, valamint liberális elemeket.
Természetes hát, hogy minden eszközt igyekeznek Magyar Péter lejáratására felhasználni azok, akik komolyan elhitték idáig, hogy a NER a magyar történelem végpontja, ami eltart most már egészen addig ameddig a klímaválság össze nem omlasztja végül az emberi civilizációt.

kicsi.jpg

Mostanra az alig néhány hónappal ezelőtt még jelentéktelennek és baloldali belügynek gúnyolt Magyar Péteren kattog már az egész neres sajtó. Seregestől senkik jönnek, ahogyan Ady Endre írta egykor az ő szellemi elődjeikről. 
Minden megmondóember, megafon propagandista, celeb és álfüggetlen értelmiségi támad, és az istenek tartsák meg jó szokásukat, egyelőre úgy tűnik, hogy sorra rugdossák is szépen a szép gólokat, csak éppen saját maguknak.
Nyilvánvaló, hogy most az a pártfeladat, hogy minden oldalról és minden hülyeséggel támadni kell Magyar Pétert. Ha nem jöttek be az exek, a pszichózás, a poloskázás, vagy a sokat látott brészakértő Deák Dániel felejthetetlen tényekben bemutatott szakértése, akkor miért is ne lehetne megpróbálni összebuzizni például? Esetleg összebaloldalizni?

Utóbbi kettőre történt egy végül elég komikusra sikeredett kísérlet november 25.-én.

A Ripost nevű sajtóterméknek legnagyobb jóindulattal sem nevezhető valami amúgy is a fideszes propaganda pöcegödör Metropolnál és Origónál is mélyebb bugyra, a legigénytelenebb bulvár a legszemetebb és leggátlástalanabb propagandával vegyítve, így korrektséget eleve nem lehet elvárni tőle, mindenesetre derekasan próbálta végezni a rá szabott feladatot, más kérdés, hogy csak annyira sikerült, amennyire az ott dolgozó propagandisáták tehetségéből futotta.
Az ötlet persze nyilván nem a sajátjuk volt, mivel a „hír” végigfutott a NER propagandagyár termékein, de ezúttal is ők voltak a legéletlenebb kés a mára már kissé megkopott narancssárga fiókban.

Talán kár is egy kicsit hosszabb blogbejyegzést vesztegetni erre. Százezerszámra csinált már a NER-es propagandagépezet ezerszer nagyobb szemétségeket is ennél, hazudtak és ferdítettek sokkal durvábbakat, de az egész a rendszer működésére és romlottságára nagyon jellemző ez a nemrég történt apró kis epizód. Miről is van szó pontosan?
Magyar Péter szerencsi fórumán körülbelül egy és negyed órás beszédének ötvenvalahányadik percében miközben a gyermekvédelmi rendszer jelenlegi problémáiról beszélt, azt találta mondani, hogy; „rengeteg szülőjelölt vár arra, hogy örökbe fogadhasson, de olyan bonyolult az eljárás, olyan szinten megbonyolították ezt is, hogy ők nem kapnak gyereket, viszont a gyerekek bent vannak a kórházban.
Épeszű ember azt gondolná, hogy nehezen támadható, emberi szándék és gondolat, hogy mind a gyerekek, mind az örökbefogadni akaró párok érdekében lehetne javítani valamit a jogszabályi környezeten, a Ripost és társai ellenben teljesen máshogyan és máshonnan igyekeztek megfogni a kérdést, de erről majd kicsit később.
A lényeg, hogy 444 riportere a fórum után készített interjú során feltette azt a kérdést Magyar Péternek, hogy azok után, hogy erről beszélt, lehetővé tenné-e az azonos nemű pároknak is gyermekek örökbefogadását.
Minderre ő a következőket válaszolta;

„Én ebben nem vagyok jó, megmondom őszintén, hiába is most ez a beugratós kérdés. Ezt már elmondtam sokszor, azt tudom ebben mondani, hogy az én személyes álláspontom, hogyha mi jövünk, - márpedig jönni fogunk sok millió magyar ember támogatásával, ha nem rontjuk el, - akkor mindenki úgy él, ahogy szeretne, és azt szeret és úgy, ahogy szeretné, egészen addig amíg ezzel nem sért jogszabályt, vagy másokat. Az, hogy ebbe mi fér bele, szerintem ez egy társadalmi kérdés. Vannak kérdések, mint például az eutanázia, az azonos nemű párok örökbefogadása – nem akarom a kettőt összemosni, félreértés ne essék –, amiket érdemes megvitatni, mert megosztóak a társadalomban, ugyanakkor jogos igény lehet egyik oldalról meg másik oldalról. És ha azt kérdezi tőlem, hogy egy gyerek hol van jobb helyen: egy negyvenfős átmeneti befogadóállomáson, ahol soha senki nem mesél neki esténként, vagy senkitől nem kap megértést, nem hallgatják meg, vagy egy azonos nemű párnál, akkor biztosan azt mondom, hogy a második. De nem Magyar Péter fogja ezt eldönteni, én nem vagyok egy erkölcsi orákulum, ez talán már kiderült a rólam lejött, összevágott, manipulált felvételekből, nem is szeretném magamnak vindikálni a jogot, de viszont lesz egy olyan közösségünk és olyan országunk, ahol az ilyen kérdéseket meg lehet vitatni.”

mpinterju.png

Ez pontosan egy olyan tipikus a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad magyarpéteri gondolatmenet, amihez hasonlót azoknak az embereknek kell mondaniuk válaszként a társadalmat amúgy valóban megosztó kérdésekre, akik néppártot építenek éppen egy korrupt és önmaga fennmaradásán kívül igazán semmi másban nem érdekelt hatalmi elit leváltása céljából, és ezért szavazóbázisukat különböző gondolkodású emberek, valamint egymással ellentétes érdekű társadalmi osztályok tagjaiból kell felépíteniük, Magyar Péter szempontjából tehát okos és tökéletes válasz. Éppen eléggé kedvesen simogatja meg a melegek jogai mellett őszintén kiálló liberálisokat, ugyanakkor nem tesz ígéretet semmire, így voltaképpen nem köteleződik el a változ(tat)ás mellett, akkor sem, ha meghagyja rá a reményt.

Erről a tankönyvbe illő válaszról sikerült aztán a Ripostnak olyan címmel cikket írnia, hogy „Magyar Péter szeretné, hogy azonos neműek fogadhassanak örökbe gyereket.

Tekintsünk most el a mondat sutaságától, a lényeg, hogy bár Magyar Péter nyilvánvalóan nem erről beszélt, a cím ellenben egyértelműen azt sugallja, hogy egy esetleges TISZA kormány azonnal maga után vonná az azonos nemű párok jogát gyermekek örökbefogadáshoz.

Még, ha Magyar Péter tényleg határozott ígéretet tett volna erre, akkor is megmarad az a kérdés, hogy mindez kit tántorít el a rá szavazástól azok közül, akiket sem a manipulált és összevágott hangfelvételekkel, sem semmilyen karaktergyilkossági kísérlettel nem tudtak eddig összezavarni?
Az abszolút homofób idióták főleg a fidesz és a mi hazánk táborát erősítik, az ő szemükben viszont Magyar Péter nem azért vörös posztó, mert hozzájuk képest jóval liberálisabban gondolkodik a melegekről úgy általában, hanem azért, mert puszta léte veszélyezteti szeretett rendszerük fennmaradását.
Velük szemben a TISZA támogatóinak nem éppen elhanyagolható része a magát balodalinak nevező, Magyar Péter előtti ellenzék támogatói közül kerül ki, akikhez képest a TISZA elnöke határozottan jobboldali, magyarul eleve eléggé elhibázott stratégia éppen azzal támadni őt, hogy van valami, amiben a magukat baloldalinak, és/vagy liberálisnak tartó szavazókhoz hasonlóan gondolkodik...

Persze, ez legyen a bértollnokok problémája, ripostos és egyéb NER propagandistáktól nyilván nem várható el sem a szövegértés, sem pedig a tények tisztelete, jelen esetben azonban gyanítható, hogy nem azért született meg ez a cikk, mert szegények félreértelmeztek néhány 444-nek mondott mondatot, hiszen nem kell ahhoz zseninek lenni, hogy értse az embert azt, hogy Magyar Péter igazából egy szóval sem mondta, hogyha a TISZA kormányra kerül, akkor lesz törvény arra, hogy azonos nemű párok fogadhassanak örökbe gyerekeket.
Azt sem mondta egyetlen árva szóval sem, hogy valóban ezt szeretné/akarja, pusztán annyit jelentett ki, - amivel a teljesen elvadult homofóbokon kívül nyilván mindenki egyetért, - hogy jobb helyen van egy gyermek egy szerető családban, mint egy árvaházban, akkor is, ha abban a szerető családban két anya, vagy pedig két apa a szülő. Különösen igaz mindez éppen azoknak a fényképeknek megismerése után, amiket pont ő készített az általa meglátogatott miskolci gyermekvédelmi intézményben arról, hogy az eleve súlyosan traumatizált gyerekek milyen körülmények között élnek ott tizennégy év fidesz kétharmad után.

k1.jpg

Az már a teljes szánalmasság határát súrolja, jellemző mindenesetre a fideszes „újságírók” szakmai felkészültségére, hogy a saját állításukat is képesek megcáfolni egy idézettel, cikkükben ugyanis Magyar Pétertől szó szerint idézték a 444-nek adott válaszából az általam dőlt és félkövér betűvel szedett részt, ami lényegében egy az egyben cáfolata a címben megfogalmazott hamis állításnak.
Ehhez hasonló apró bakik történnek akkor, ha nem a tehetség és alkalmasság számít egy állás betöltésénél, hanem csak a párthűség, és, ha a TISZÁ-n kívül ad némi reményt más is a rendszer bukására jelenleg, akkor az éppen az, hogy ezer sebből vérzik az egész, mert az országban rengeteg olyan ember van felelős pozícióban, aki nem ért ahhoz, amit csinál, pusztán az állampárt hű katonája. Eddig ez talán elég is volt, most azonban, hogy „helyzet van” már láthatóan kevés. 

Más kérdés persze, hogy számtalan erre vonatkozó kutatás szerint az embereknek körülbelül nyolcvan-nyolcvanöt százaléka nem olvassa el a híreket és cikkeket, csak a címeiket, amik szembejönnek velük a facebookon. Nyilván tisztában vannak ezzel a Ripost szerkesztői is, így sokakat tudnak befolyásolni, ugyanakkor ebben a konkrét esetben az, hogy éppen ezzel próbálják lejáratni az ellenzék egyetlen komolyan vehető pártjának az elnökét, mindenképpen kapkodás szülte, elhibázott ötlet. Akik akkora fidesz fanatikusok, hogy zsigerből gyűlölik Magyar Pétert és/vagy egyszerűen csak félnek tőle, azoknak teljesen mindegy, hogy mit hazudnak róla, ha már eleve ő a szemükben az éppen ügyeletes Sátán, akit viszont az őt ért eddigi támadások sem tántorítottak el tőle, nyilván nem azért fogja megutálni őt, mert hajlandó társadalmi párbeszédet kezdeményezni valóban megosztó kérdésekben is, ha ő lesz Magyarország következő miniszterelnöke.

Persze a Ripost itt nem áll meg, talán, mert ők is érzik, hogy olyan sok embert, mint szeretnék annyira azért már nem háborít fel 2024-ben az a gondolat, hogy akár azonos nemű párok is fogadhatnának gyerekeket örökbe.
Igaz ugyan, hogy eddig sem működött, de hátha most majd fog alapon fontos éppen ezért iderángatni Gyurcsányt, a Momentumot és valahogyan még a gonosz, jogvédő Amnesty Internationalt és Soros Györgyöt is odaerőltetni a cikk végére, hátha ettől már eléggé felhergelődnek a mindig felhergelhetők.
A konklúzió természetesen az, amit már a saját állításukat cáfoló idézet előtt leírnak, hogy „Magyar Péter ismét tanúbizonyságot tett arról, hogy ugyanazt mondja, mint a többi baloldali politikus és Soros György.” A „bizonyíték”, hogy Gyurcsány 2014-ben(!) egyszer valamikor azt nyilatkozta, hogy „mi vagyunk az egyetlen párt, aki egyébként támogatja az azonos neműek házasságát és gyerek-örökbefogadásának ügyét.” Meg, hogy Fekete-Győr András azt mondta, vagy írta 2021-ben, hogy „nem szabad azt üzenni, hogy egy gyerek inkább intézményben, ne pedig egy szerető, törődő, akár két azonos nemű szülőből álló családban nőjön fel.”

Fentebb már ki lett fejtve, hogy pontosan mit mondott és mit nem Magyar Péter, ebbe még egyszer felesleges belemenni, a Ripost logikjája mindenesetre saját önző és korlátolt szemszögükből nézve egyenesen zseniális. Ezek szerint, ha bármit mond, ami nyomokban emlékeztet arra, amit bárki más már mondott tíz, vagy akár kétezer évvel ezelőtt, akkor ő pont olyan és ugyanazt hirdeti, mint ők, akik máskor, másért, más miatt meg másnak mondtak éppen hasonlót. Ezzel az erővel pedig 2026-ig még lehet belőle tényleg bárki a NER médiában, aki valamikor, valamire válaszképpen mondott valamiért valamit, szóval elég széles a skála a mitológiák antihőseitől kezdve egészen a múlt század bármely tömeggyilkos diktátoráig.

467343189_2198281797234318_8221391101192287440_n_1.jpg

A lényeg viszont, hogy mint fentebb említettem, a Ripost által sután megfogalmazott hazugság miszerint; „Magyar Péter szeretné, hogy azonos neműek fogadhassanak örökbe gyereket” természetesen végigfutott az egész NER propagandagyáron, M1 híradótól kezdve Magyar Nemzeten és Origón át a Vasárnapig, mindenki megírta, vagy elmondta, hogy Magyar Péter támogatja az azonos nemű párok örökbefogadását, és pont, nincs itt semmi látnivaló.

Az origós nertársak mondjuk legalább nem olyan inkompetes módon oldották meg a pártfeladatot, mint ripostos társaik, hanem igazi fideszes gátlástalansággal állításukat alámasztandó már csak egy olyan tizenkilenc másodperces részletet vágtak ki a 444 amúgy egy másodperc híján pontosan tizenhárom perces videójából, ahol Magyar Péter annyit mond, hogy; „ha azt kérdezi tőlem, hogy egy gyerek hol van jobb helyen, egy negyvenfős átmeneti befogadóállomáson, ahol soha senki nem mesél neki esténként, vagy senkitől nem kap megértést, vagy nem hallgatja meg; vagy egy azonos nemű párnál, akkor biztosan azt mondom, hogy a második.

Az átlag fidesz szavazó, hacsak nem mazohista, száz százalék, hogy nem, de még a Tisza sziget tagok sem biztos, hogy tiszás fórumokat és Magyar Péter interjúkat néznek lefekvés előtt, így ugyan honnan is tudhatnák, hogy pontosan mit, kinek, miről is mondott Magyar Péter?
Az a szerencsétlen pedig, akihez csak a KESMA termékei jutnak el, vagy szándékosan csak ezeket fogyasztja, még mindig kiszolgáltatott a Hazugság magyar állam által felkent papjainak.

Szerencsétlenségünkre, ugyanakkor szerencsénkre is, - mivel már annyiszor láttuk mindannyian a propagandagyárat működés közben, - egyre kevésbé működik a fekete mágia.
Más módszerük is van, és ne legyen kétségünk, lesz is még, és minél tovább erősödik a TISZA, ők pedig minél jobban félnek a bukástól, annál több aljas trükköt fognak még bevetni.

A  jelen esetre ráhúzható, megafon akadémián oktatott NER propagandista recept mindenesetre egyszerű, tipikus, máskor és mással is megtörtént már:

1. Vágjunk ki néhány mondatot egy tágabb szövegkörnyezetből.
2. Értsük és magyarázzuk még ezeket is szándékosan félre, esetleg túlozzuk el, végszükség esetén állítsuk az ellenkezőjét a valódi jelentésüknek.
3. Keverjünk mellé valamit, ami vagy csak nyomokban, vagy sehogyan sem kapcsolódik hozzá, ellenben mindenképpen legyen köze Gyurcsányhoz és/vagy Soroshoz, még jobb, ha mindkettőjükhöz egyszerre.
4. Tegyünk ezek után úgy a hírekhez/cikkekhez adott címek kitalálásakor, mintha az általunk konstruált hazugság lenne a realitás maga.
5. Futtassuk végig a kreált hazugságot az egész NER médián, aztán kicsit később hivatkozzunk valamelyik másik KESMA termékre, hogy ők is megírták, mintha valamennyien független szerkesztőségek lennénk. Végső esetben nyugodtan idézzünk saját korábbi hazugsáunkból saját magunknál, hogy önmagunk hazugságát újabb „tényekkel” támasszuk alá.
6. Kész van végre a végső állítás, amiért a fizetésünket kapjuk, miszerint random ellenzéki politikus és/vagy az általa valahol mondott bármi más = általunk kitalált baromság/hazugság + Gyurcsány + Soros.
chg_1.webp

És mindezek után a hasonló cikkeket elkövető seregetsől jövő senkiknek még van képük vérig sértődni és kikérni maguknak, ha nem újságírónak, meg riporternek nevezik őket, akik nem csak őket olvassák, hanem azoknak, amik valójában; propagandistának, holott rájuk nézve még ez a szó is túlságosan hízelgő és kedves, mivel propagandát jó és igaz ügy érdekében is ki lehet fejteni, nem csak azért, hogy saját szavahihetőségünket és emberségünket feláldozva a végsőkig védjünk egy hazug és velejéig romlott rendszert.

És mindez még mindig csak egyetlen ok a számtalanból, amiért elég volt egy életre a NER-ből.

Arra mindenesetre tökéletes példa, hogy hazudnak akkor is, amikor kérdeznek, hazudnak reggel, hazudnak délben és hazudnak este. Minél jobban félnek saját bukásuktól, annál többet és annál gátlástalanabbul hazudnak

Az általam megírt jelentéktelen részlet csak apróság és mégis éppen eléggé aljas és hazug, korkép, de kórkép is, ahhoz túlságosan az, hogy szó nélkül el lehessen mellette menni.

Mert éppen ezekből az apró, jelentéktelennek tűnő, a közvéleményt igazán meg nem mozgató hazugságok aljasságának felfogásából, - illetve ezekből is, - áll végre össze az a vágy, hogy „lépésről lépésre, tégláról téglára visszavegyük”, ha nem is a hazánkat, de legalább a valóságos valóságot mindenképpen. Ahogyan egyik kedvenc regényhősöm is írta a napjójába valaha;  „A szabadság az, ha szabadságunkban áll kimondani, hogy kettő meg kettő négy. Ha ezt megtehetjük, minden egyéb magától következik.”

süti beállítások módosítása